Home > Hírek (Page 10)

Búcsúzunk…

Szomorú hírt kaptunk. Klubunk alapítója és egyesületünk tiszteletbeli tagja, Ludányi Márton ma hajnalban befejezte földi pályafutását. Nehéz szavakat találni…. Tudtuk, hogy beteg, de reménykedtünk a felépülésében. Vártuk vissza közénk, a lelátóra, sajnos hiába. Hiányozni fog. Nagyon. Mert jó volt a közelében lenni, és Ő is szeretett közöttünk. Jó volt hallgatni az

Read More

Szezonnyitó PickNik 2018/19

Van, akinek még el sem kezdődött és van, akinek már véget ért a nyári szabadság. Például bajnokcsapatunk tagjainak is. Vasárnap a hagyományoknak megfelelően megnyitottuk az új szezont. A Széchenyi téren különböző programok szórakoztatták a szép számban összegyűlt szurkolókat. Szögi Nándor operatív igazgató köszöntője és a “kiskékek” eredményeinek méltatása után, a “nagykékek”

Read More

VB döntő Szegeden

Így az uborkaszezon vége fele, amikor már kicsit egymásnak is hiányzunk, kapóra jött a kezdeményezés. Mivel mindenki (kevés kivétellel ) VB lázban ég, született az ötlet, hogy előrehozott döntőt kellene rendezni. A gondolatot tett követte, és a szurkolótábor focizni tudó ... na jó ... focizni szerető tagjai elfogadták a szegedi

Read More